madein

Hong Kongban hosszú idő óta először éreztük igazán otthon magunkat. Volt minden, ami megnyugtatja a szemet: jól öltözött irodisták, drága butikok, szofisztikált fagylaltok, és angol feliratok minden mennyiségben. Az utunk során talán másodszor éreztük azt, hogy szívesen élnénk itt akár több éven keresztül is. Legalábbis én biztosan.

Ilyen körülmények között leginkább egy négy napos hétvégét töltöttünk a városban ügyelve arra hogy egyik nap se haladja meg a kötelező látnivalók száma a kettőt, így adva időt a tétlen bámészkodásra és hentergésre egy Pacific Coffee lánc óriás bőrfotelében.

Hong Kong kiváló partner a céltalan bámészkodásra. Sára szerint icipicit New Yorkos: magas házak, neonreklámok, drágába öltözött, siető tömeg. Viszont talán sehol máshol a világban nincs látótávolságon belül halpiac, Armani pláza, felhőkarcoló és trópusi esőerdővel fedett Gellért-hegy. A bámészkodás így nem válik még három nap után sem unalmassá.

A kínaiak Hong Kongban teljesen civilizált nyugatiként viselkednek. Nem köpködnek, nem lökdösődnek nagy tömegben, és nem hangosak mint a nagy Kínában élő rokonaik. Viszont folyton nagyon fontos fejet vágnak és sietnek valahova.

Vannak itt nagy számban bevándorlók is a hasszid zsidóktól, az indiai szabón át, a filippínó takarítónőig. A bevándorlók jellemzően a Hong Kong szigettel átellenben elterülő óriási betondzsungelben, a  Kowloonban találnak otthonra. Itt aztán van minden, amit a világban érdemes megvenni és eladni, az utcák is olyan színesek és keszekuszák, amik csak az igazán nagy metropoliszokra jellemzőek.

A szigetek, és a nagy félsziget jelentős része domesztikált esőerdővel fedett hegyekből áll, a kisebb laposabb völgyekben és a tengerből feltöltött területeken terpeszkedik a város, mint egy hatalmas polip. Megtehettük volna, hogy három napig csak szépen kövezett természetvédelmi területeken gyalogolunk fel alá, erre azonban a folyamatos szitáló köd és az általános tespedésünk sem ösztökélt minket.

Voltunk szép parkban, hegytetőn, láttunk pénzért kutyasétáltató filippínókat fajtatiszta éremesélyes kutyakülönlegességekkel. Ettünk tökéletes kínai tésztalevest és közepes olasz tésztát. Betévedtünk egy óriás hajó-étterem-turistacsapdába, ahol tíz evőeszközt kaptunk egy frájdrájszhoz. Sára talált zöld Skittles-t, ami egy őrült savanyú amerikai cukorka, ettől két napon át nem éreztünk rendesen ízeket.

Találtam öt különféle ízű kólát, majd rájöttem, hogy az originál az igazi. Minden reggel tökéletesre sütött japán-európai péksüteményeket reggeliztünk egy parkban, ahol a kacskaringós ösvényeken húsz méterenként tájcsízett egy 80+ nagymama/nagypapa.

Voltunk egy múzeumban, ami ötven évvel ezelőtt egy fallal körülvett rízstermesztő falucska volt egy domboldalon, mára egy óriás pláza-metróvégállomás tövében húzódik meg csendesen, nézi a felhőkarcolókat és maga sem érti a rizsföldből, hogy lett előbb kikötő, majd csillogó gyorsétterem.

Mi sem értjük, de tetszeni tetszik.